Szegény Berényi Jóska. Nem elég neki a maga baja, most még véletlenül belesétált a XXII csapdájába is. Merthogy a minap elpanaszkodta az újságíróknak, hogy kényszer hatása alatt cselekszik. Ugyanis azt nyilatkozta, hogy neki, mint a Szlovákiában működő egyetlen magyar párt elnökének, kutyakötelessége az első adandó alkalommal felvennie a magyar állampolgárságot. Amiből ugye az következik, hogy ha nem lenne az MKP (Magyar Koalíció Pártja) elnöke, akkor nem kellene felvennie azt a fránya magyar állampolgárságot. Szegény Berényi jóska, úgy látszik csak most döbbent rá arra, amit mi már régen tudunk, vagyis, hogy egy kisebbségi politikust mindig a nagyok irányítanak.

Szerintem most is ez történt. Csak azt kell megállapítani, hogy kik azok a nagyok. Az én olvasatomban két lehetőség jelenik meg.

1.)    Berényi „elhatározását“ azok a pesti „barátai“ provokálták ki, akik inkább Berényi elődjét, Csáky Pált szeretnék látni az MKP elnökeként. Ugyanis az érvényes szlovák törvények szerint attól a pillanattól kezdve, hogy Berényi megkapja a magyar állampolgárságot, elveszti szlovák állampolgárságát, és így automatikusan megszűnik az MKP elnökévé lenni, mert a törvény kimondja, hogy politikai párt elnöke csakis szlovák állampolgár lehet. Vagyis Berényinek elnöki kutyakötelessége a magyar állampolgárságért folyamodnia, de ezzel vállania kell azt is, hogy amint megkapja a magyar állampolgárságot elveszti elnöki funkcióját. Csakhogy abban a pillanatban, amikor elveszti az elnöki funkcióját megszűnik a kutyakötelessége is. Vagyis akkor már nem kell kérnie magyar állampolgárságot. És ha nincs magyar állampolgársága, akkor a szlovák állampolgárságát sem veszti el, és így akár további évekig maradhatna az MKP elnöke. Maradhatna, ha közben nem lenne itt Csáky Pál, az MKP egykori elnöke, akinek jelenleg semmilyen funkciója sincs az MKP-ben. Csákynak tehát kutyakötelessége sincsen. És ha nincsen kutyakötelessége, nem is fog magyar állampolgárságért folyamodni. Megmarad egyszerű szlovák állampolgárnak, és így Berényi távozásával minden további nélkül betöltheti az MKP elnöki tisztségét. Úgy, ahogyan azt pesti barátai eltervezték. Szegény Berényinek meg ottmarad vigaszul a huszonkettes csapdája.

2.)    A másik olvasat szerint Berényi Jóska vagy Robert Ficó, vagy pedig Bugár Béla ügynöke. Ami végső soron mindegy, hisz mind a két politikus gazember, mert mindketten a szlovákiai magyarság teljes megsemmisítésén ügyködnek. Tehát Berényi most azért kérvényezi meg demonstratíve a magyar állampolgárságot, hogy az MKP teljes vezérkara kövesse őt a kutyakötelesség teljesítésében. Tehát az összes alelnök, a kerületi és járási vezetők, sőt a tagság öntudatosabb része is, magyar  állampolgárságot kér. Miután megkapták a magyar állampolgárságot automatikusan elvesztik a szlovák állampolgárságukat, így a végén nem marad olyan magyar ember Szlovákiában, akinek még lenne szlovák állampolgársága, és vezethetné a pártot. Tehát az elnök nélkül maradt  MKP Fico (és Bugár Béla?) nagy örömére megszűnik létezni.

xxx

És most néhány komolyabb megjegyzés:

Véleményem szerint mind a magyar, mind a szlovák kormány döntése az állampolgárság odaítéléséről, illetve elvesztéséről  „sötét“, mondhatnám aljas tett volt. Magyar részről különösen az időzítés volt manipulatív és gonoszkodó. Olyannyira gonoszkodó, hogy az még az eredeti szándék őszinteségét  is megkérdőjelezi. A budapesti döntéshozók jól tudták, hogy néhány nappal a szlovákiai választások előtt milyen reakció várható a Fico-Mečiar_Slota hármasfogattól egy ilyen bejelentésre. És úgy gondolom, hogy épp ennek a reakciónak a kiváltása volt a törvény bejelentésének valódi oka.

Minél durvábban reagálnak, annál jobb nekünk, mondták a Fidesz vezetői.

Mert Csáky Pál szerint a bejelentés időzítése kizárólag a Fidesz műve volt, hiszen az MKP vezetői kimondottan kérték fideszes kollégáikat, hogy a bejelentést halasszák el a választások utáni időszakra, de mindhiába.

Csakhogy történt valami, amivel senki sem számolt: a szlovákiai magyaroknak egyszerre csak „elege lett“ a Csáky Pál által közvetített szájbarágós szövegből, mely szerint, csakis mi, az MKP vagyunk a felvidéki magyarság képviselői,  és hogy „minket üldöz minden szlovák egyedül“, de ennek ellenére mégis mi fogunk bekerülni a parlamentbe, mert  a magyar menyországba vezető utat csak mi ismerjük.

És az is valószínűsíthető, hogy a választók egy része megijedt a kettős állampolgárság odaítélése nyomán számbajöhető szlovák reakcióktól is.

És amilyen fontosnak látszott ez a bejelentés az MKP szempontjából, olyan hangsúlyt kapott a Slota vezette SNP (Szlovák Nemzeti Párt) kampányában is. (Persze Fico és Mečiar sem maradt csendben, ha „magyarveszélyről“ kellett beszélni.)

De ahogy a magyar oldalon, úgy a szlovák oldalon is megtörtént a csoda: a Fico vezette Smer ugyan megnyerte a választásokat, de kormányt nem tudott alakítani. Slotáék csupán 0,07 százalékkal jutottak túl az ötszázalékos küszöbön, Mečiar pártja pedig húsz évnyi bunkóskodás után végre eltűnt  a süllyesztőben.

Csakhogy ennek az elhibázott lépésnek „ köszönhetően“ az MKP sem került be a törvényhozásba. A szlovákiai választók megérezték, hogy a kettős állampolgárságnak nevezett valami csupán egy piramisjáték része és nem kértek belőle.

„Azért kellett sietnünk“ magyarázta egy kormánypárti képviselő,“mert különben a Jobbik terjesztette volna be a törvényjavaslatot.“

Én viszont úgy gondolom, hogy ha a magyar poltikai elit komolyan gondolta, hogy állampolgárságot ad a határokon kívül élő magyaroknak, akkor a megvalósításnak is komolynak kellett volna lennie.

Merthogy két olyan ország érdekelt ebben az ügyben, melyek mindketten tagjai az EU-nak és NATO-nak is. Háború nem dúl közöttük, igazi  konfliktusaik nincsenek, határaik nyitva vannak egymás előtt, kapcsolatuk tehát jó is lehetne.

Jó is lehetne, ha nincs az a fránya kisebbség, melynek köszönhetően hál ´Isten mégiscsak van némi feszültség közöttük. Mert úgy látszik feszültség nélkül nem tudnak meglenni. Ugyanis a politikai elit sem Szlovákiában, sem Magyarországon nem tud kreatívan gondolkozni, képtelen minőségi változásokat végrehajtani a két ország kapcsolatában, így marad a kisebbség, mint állandó feszültségforrás. És hogy mit szól ehhez a kisebbség, az senkit sem érdekel.

xxx

Az idén leszek hatvanéves. És aki elolvasta a Határeset című könyvemet az tudja, hogy mit is jelent az, ha egy ember az egész életét kisebbségi sorban éli le. És olvashatta azokat a sorokat is, melyben arról írok, hogy gyermekkorunk legfényesebb epizódja az volt, amikor a testvéremmel és két unokatestvérrel együtt egy-egy  magyar címert kaptunk ajándékba az egyik soproni rokontól.

Nagymamával azonnal felvarrattuk a trikónkra és éveken át csakis ebben a mezben fociztunk, ugrottunk, tornásztunk. Persze mindig csak zárt kapuk mögött, vagyis bent az udvaron, nehogy meglásson bennünket valaki, mert abból baj lett volna. A címeres mezben végre igazi magyaroknak érezhettük magunkat, és ez csodálatos dolog volt.

És az a vágy, hogy egyszer „hivatalosan“ is magyarok legyünk, mind a mai napig megmaradt bennünk. Igaz, hogy ebből nekünk, szlovákiai magyaroknak, ma már semmi különösebb előnyünk nem származik, ez mára már kizárólag érzelmi és szimbolikus kérdés lett.

De nagyon fontos érzelmi kérdés. És épp ezért háborít fel engem és sok társamat az, ahogyan  a határ két oldalán hogyan értékelik ezt a kérdést a döntéshozók.

Azt, hogy a szlovák politikusok döntő többsége egyszerűen képtelen megérteni a kisebbségiek érzelmeit és mentalitását még valahogy megértem. (Nem elfogadom, megértem.)

De azt már semmiképpen nem tudom megérteni és elfogadni, hogy a Duna túlsó oldalán élők, vagyis a „mi magyarjaink“ is csupán egy belpolitikai vitapontként kezeljék a kisebbségiek ügyét.  Ignorancia és cinizmus, pátoszok és frázisok jellemezték az elmúlt húsz esztendőben  a magyar politikai elit hozzáállását ehhez a kérdéshez. Mondom, ha egy „normális“ szlovák-magyar tárgyalás megkoronázasaként a két miniszterelnök bejelentené, hogy igen, megegyeztünk abban, hogy a szlovákiai magyarok holnaptól megkapják a magyar állampolgárságot is, akkor jóleső érzéssel mennék el én is a magyar nagykövetségre a „papírokért“.

De így nem megyek. És nem azért, nem megyek, mert félek a következményektől. Nekem már nincsenek hosszútávú és magasröptű terveim, engem már nem lehet kitenni a munkából sem, hisz pár éven belül magamtól nyugdíjba vonulok. Szóval nem a következmények miatt nem megyek, hanem azért, mert én ezt a helyzetet így, ahogy most van, mélységesen megalázónak tartom. Úgy érzem, hogy manipulálni akarnak velem és érzelmileg akarnak megzsarolni. És ebből már elegem van.

És ezért is tartom furának  Berényi Jóska lépését. Mert ha tényleg az állampolgárság odaítéléséről lenne szó, akkor kivárná márciust, hiszen a szlovák parlament asztalán már ott fekszik az a módosító törvényjavaslat, mely „helyre teszi“ Ficóék „bosszútörvényét“. Az igaz, hogy a javaslat elkészítői ebbe a törvénybe is beterveztek néhány megszorító intézkedést, de ezekről majd a javaslat vitája során kell tárgyalni.  És azt azért ne feledjük el, hogy a Radičová által vezetett kormány és a Fico vezette „bugriskoalíció“ között lényeges különbség van. Radičováékkal ugyanis lehet tárgyalni.

Szóval, ha tényleg az állampolgárság megszerzéséről lenne szó, akkor kivárná az ember ezt a tíz hetet. Itt viszont arról van szó, hogy az előbb említett kreativitás az MKP vezetőiből is hiányzik, és a valódi változás helyett ők is ilyen látványos cselekedetekkel akarják majd igazolni az MKP és saját fontosságukat.

Csakhogy erre az állampolgársági bulira már egyszer ráfizetett az MKP.

Hát most jobban odafigyelünk a részletekre, ígérik egymásnak a fiúk, és elégedetten összedörzsölik a tenyerüket. Mert ha lesz vita az állampolgárságról, akkor semmi különöset nem kell tenni, csak sírni és panaszkodni. És akkor hál´Istennek marad a vita meg a feszültség, a vádaskodás és egymás pocskondiázása.

És hogy közben „besározódik“ a kettős állampolgárság is?

Na bumm. És akkor mi van? Csak nem azt akarod mondani „kis herceg“, hogy te még hiszel a mesékben?

3 Comments

3 Reader’s Comments

  1. Érdemes visszanézni a legújabb kori történelmünk néhány észrevételre is:

    — Államférfiak a trianoni béke-parancsról:

    Andrej Hlinka páter, a legnagyobb szlovák párt, a Szlovák Néppárt
    vezetője 1925. június 4-én a következőket mondta:

    “Mindannyiunk lelkében lobogjon a magyar haza emléke, mert ezer
    esztendős magyar uralom alatt nem szenvedtünk annyit, mint a cseh
    uralom hat éve alatt.”

    Vladimir Iljics Lenin:

    “Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és
    mészárosok békéje… hallatlan béke, rabló béke…ez nem béke, ezek
    olyan feltételek, amelyeket útonállók késsel a kezükben diktálnak a
    védtelen áldozatoknak.”

    André Tardieu, háromszoros francia miniszterelnök, a La paix című könyvében:

    “Azért nem lehetett a magyaroktól elszakított Felvidéken népszavazást
    tartani, mert akkor nem jött volna létre Csehszlovákia a lakosság
    ellenszavazata következtében.”

    Tomás Garrigue Masaryk, Csehszlovákia első elnöke:

    “Választanunk kellett Csehszlovákia megteremtése
    vagy a népszavazás között.”

    Lord Viscount Rothermere, a Daily Mail kiadója és főszerkesztője,
    1927. június 21-i számában megjelent (Magyarország helye a nap alatt -
    Hungary s Place in the Sun) című cikkében a következőket írta:

    “Két fiam esett el a háborúban. Nemes eszmékért áldozták az életüket
    és nem azért, hogy e dicső nemzettel ilyen igazságtalanul elbánjanak.
    Addig nem lesz nyugalom Európában, amíg revízió alá nem veszik a galád
    és ostoba trianoni szerződést.”

    Francesco Nitti, olasz miniszterelnök, 1924. szeptemberében:

    “Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint
    Magyarországot. De ezt az országot lélekben erős emberek lakják, akik
    nem nyugosznak bele hazájuk rombolásába.
    Magyarország megcsonkítása annyira becstelen, hogy senki nem vállalja
    érte a felelősséget. Mindenki úgy tesz, mintha nem tudna róla,
    mindenki szemérmesen hallgat. A népek önrendelkezési jogára való
    hivatkozás csak hazug formula… a leggonoszabb módon visszaéltek a
    győzelemmel… Nincsen olyan francia, angol vagy olasz, aki elfogadná
    hazája számára azokat a feltételeket, amelyeket Magyarországra
    kényszerítettek..”

    Herbert Henry Asguit, aki 8 évig volt angol miniszterelnök, 1925-ben:

    “Ez a béke nem államférfiak munkája, hanem súlyos és végzetes
    tévedések eredménye.”

    Artur Neville Chamberlain, angol miniszterelnök:

    “A trianoni szerződés eredménye Európában nem béke, hanem az új
    háborútól való félelem.”

    Stanley Baldwin, angol miniszterelnök:

    “Európa békéje a trianoni békeszerződés napján szűnt meg.”

    Lloyd George, angol miniszterelnök, 1929. október 7-én mondott beszédében:

    “Az egész dokumentáció, melyet szövetségeseink a béketárgyaláson
    rendelkezésünkre bocsátottak, csaló és hazug volt.”

  2. Én még hiszek a mesékben. Én azt gondolom, hogy nem érdemes úgy élni, hogy az embernek ne legyenek álmai, reményei. Jól tette a magyar kormáy amit tett és amikor tette a magyar állampolgárságot illetően. Ez lelkiismereti kérdés.
    Az kérvényezi az állampolgárságot aki akarja, nem kötelező. Ti csak ne féltsétek a magyarokat, majd feltalálják magukat.

  3. Ha a Magyarok az I. világháború elott legálább tudtkra vették volna a más nemzitiségek létezését és amencipációs ambícióikat, akkor a háború után ezek nem akartak volna elszakadni az “anyaországtól” és talán még harcolktak is volna érte.
    De mivel nem volt miért harcolni, Magyarország elherdálta az ezer éves oszágot és most sírdogál és úgy gondolják a propragandisták, hogy majd egyszer “ES KOMMT DER TAG! “.

Írja meg véleményét!