bosszú nem érdekel, írta a Sem emlék, sem varázslat című versében Radnóti Miklós. Pedig neki lett volna oka haragra, sőt bosszúra is. Nekem viszont sem egyik, sem másik érzésre nincs okom, ha Magyarországra gondolok. Magyar vagyok és szeretem Magyarországot. Tulajdonképpen az egész életem arról szólt, hogy ennek az országnak drukkoltam és ezzel a néppel éreztem sorsközösséget.

Egyszer már írtam arról, hogy azt az érzést, hogy én a Csehszlovák Köztársaságnak is a polgára vagyok csak valamikor 1989 novemberének végén, egy tüntetés során éreztem először és igazából. Aztán az elmúlt húsz esztendő során úgy alakult bennem ez az érzés, hogy ma már egyértelműen vállalom azt, hogy igenis, a Szlovák Köztársaság a politikai hazám, vagyis Szlovákia polgára, mégpedig lojális polgára vagyok. Kulturális kötődéseim, tradícióim döntő része, mentalitásom és érzéseim zöme viszont a magyar nemzethez köt. És úgy gondolom, hogy ez az érzés már a halálomig nem fog megváltozni.

Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy én egyszerűen nem gyűlölhetem Magyarországot. Azt is írhatnám, hogy én zsigerből nem gyűlölhetem Magyarországot.

És van még egy okom arra, hogy ezt állítsam. Mégpedig az, hogy mára már a gyűlölet érzését sikerült gyökerestül kitépni a lelkemből. Tudom, és elfogadom, hogy a gyűlölet is emberi érzés, de én, személy szerint többé nem akarok gyűlölködni.

Ha tehát valami bíráló megjegyzést teszek Magyarországra, akkor annak az oka nem a gyűlölet, hanem épp a szeretet és a féltés.

Xxx

Minderről azért írok ilyen részletesen, mert az utóbbi hetekben egyre gyakrabban olvasom azt a felvetést, hogy a pesti kormány tevékenységét csakis olyan gyűlölködő emberek bírálják, akik nem tudnak megbékélni a tényekkel, vagyis azzal, hogy nyolc év után kiszorultak a hatalomból,  illetve azzal, hogy a Fidesz kétharmados győzelmet aratott a választásokon.

Nos, én semmiféle hatalomból nem szorultam ki, a kétharmadról meg azt gondolom, hogy e fölény „előállításában“ a szocialisták és liberálisok igenis komoly szerepet játszottak. A fontos az, hogy engem a véleményalkotásban ilyen dolgok nem befolyásolnak.

xxx

Nézzük tehát a lényeget. Magyarországon az elmúlt hónapok során több olyan intézkedés történt, melyekről semmiképp sem állíthatnám, hogy tetszettek nekem. Mégsem kívánok véleményt nyilvánítani minden ilyen döntésről. Mégpedig azért nem, mert nem vagyok „otthon“ ezekben a témakörökben és/vagy nem ismerem pontosan azokat a mozgatórugókat sem, melyek arra „késztették“ a kormányt, hogy ezeket a döntéseit meghozza. Gondolok itt a magánnyugdíj-pénztárak dolgára, a bankok és multik válságadójára, az Alkotmánybíróság jogkörének módosítására, egyes intézmények leépítésére illetve megszüntetésére, a kettős állampolgárság kérdésére.

xxx

Igen, úgy gondolom, hogy még a kettős állampolgárság kérdésében is konzultálnom kellene néhány pesti szakemberrel, mielőtt végleges véleményt alkotnék a dologról.

N.B. Nem arról beszélek, hogy én mit fogok cselekedni, hisz azt már megírtam egyszer. Arról van szó, hogy szeretném „mélységében“ is megismerni a törvény filozófiáját. Számomra ez nem akadémiai kérdés, hisz szlovák barátaim gyakran és részletesen szoktak kérdezni erről a törvényről. És jó lenne pontos és kimerítő magyarázatot adni nekik. Merthogy a kettős állampolgárságról szóló törvényről a szlovákok többsége azt gondolja, hogy ez a jogszabály a magyar expanzionizmus újabb szüleménye. És elég nehéz elmagyarázni nekik, hogy ma Magyarországon nincsen olyan józan gondolkodású ember, aki a „hét határ“ módosításán „spekulálna“. (Mert Trianonban négy állam kapott „ajándékot“ az egykori Magyar királyság területéből: Ausztria, Csehszlovákia, Románia, Szerb-Horvát-Szlovén királyság. Nos ebből a négyből azóta hét lett.)

De ha valóban nincs „határspekuláció“, akkor miért jelennek meg újra és újra a Nagy-Magyarországot ábrázoló sálak, képek, matricák, térképek és szőnyegek, kérdi a szlovák ember. És mit akar mindez jelenteni?

Nos, azon én is sokat gondolkodom, hogy valójában kinek szól és „mi az üzenete“ ennek a Nagy-Magyarország reneszánsznak? Magunkhoz szólunk, vagy Hozzájuk? Önmagunkat biztatjuk azzal,  hogy egykoron mi is büszke „Nagyok“ voltunk, és hogy az volt az igazi Magyarország, nem pedig ez a gondoktól és problémáktól terhes mostani? És „nekik“, az „orgazdáknak“ azt üzenjük ezzel a Nagy-Magyarországgal, hogy azért ne bízzák el magukat?

Xxx

Én úgy gondolom, hogy a kettős állampolgárság kérdése a választójogi törvénnyel kiegészítve elsősorban a magyar belpolitikai történéseket kívánja  befolyásolni (akár hosszabb időtartamra is)  nem a Kárpát-medence sorsát.

Sőt már azt is hallottam, hogy ez a törvény annak a bizonyítéka, hogy az új magyar vezetés egyszerűen szembenézett a realitásokkal, elsősorban azzal, hogy Magyarország lakossága egyre csökken, és felismerte, hogy ebből komoly társadalmi problémák keletkeznek. Amely problémák viszont megelőzhetők a kettős állampolgársággal. Magyarországnak (a térség más országaihoz hasonlóan) igenis szüksége van fiatal munkavállalókra, és Budapest nem afrikai és ázsiai bevándorlókkal akarja megoldani ezt a problémát, hanem a Kárpát-medencében élő magyarok „visszahonosításával“. És akinek van „állampolgársági papírja“ és egyszer-kétszer használja is a „dokumentumot“(választás, munkavállalás) az könnyebben rááll arra is, hogy véglegesen áttelepüljön az anyaországba. Gondoljuk csak el, milyen segítséget jelentetne Magyarországnak egy milliós nagyságrendű „szövetbarát emberinjekció“.

Ha valóban ez a dolog lényege, akkor ez semmiképpen sem nevezhető expanziónak, viszont azt is ki kell mondani, hogy akkor az egykori frappáns meghatározás, mely szerint Magyarország egy olyan ország, mely önmagával szomszédos, a továbbiakban már nem  érvényes. És akkor felesleges dolog autonómiákról és a kisebbségek jogállásáról vitatkozni, hiszen tizenöt-húsz éven belül már úgysincs Dunaszerdahely és Ipolyság, csak Dunajská Streda és Šahy. És mindezt így, érthetően el kell mondani a szlovákiai, romániai,stb. magyaroknak és a szlovákoknak, románoknak, szerbeknek stb. is. Hogy készüljenek, mert „ez a jövő“. De ismétlem, mivel csak feltételezések vannak a birtokomban ezért itt és most a kettős állampolgárságról sem nyitok vitát.

xxx

Amiről valójában szólni akarok, az egy más dolog. Az nem egy olyan magyar „belügy“, melyet speciális háttérinformációk nélkül nem lehet megérteni. A sajtóról és a sajtótörvényről van szó. A médiatörvény ugyanis az egész  demokrácia ügye.

1989 december tizenötödikén került az utcára a szabad Csehszlovákia első független sajtóterméke a NAP című folyóirat, melynek címlapján egy vastagbetűs szó volt: Sajtószabadság. Nem Havel portréja, nem is az új kormány tagjainak fényképe volt ott,  hanem az,  hogy Sajtószabadság.

Mert mi, a NAP egykori szerkesztői a sajtószabadságot tartottuk a „bársonyos forradalom“  legfontosabb termékének. Nekem ez a fogalom azóta is a demokrácia egyik legkifejezőbb szinonímája maradt. És a sajtó meg a hírközlés dolgaival úgy vagyok, ahogyan azt Churchill  fogalmazta meg egyik politikai ellenlábasának: Uram, én ugyan nem értek egyet Önnel, de mindent megteszek azért, hogy szabadon elmondhassa a véleményét.

Olvasom az egyik, kormányhoz közelálló magyar hetilap háromoldalas cikkét a médiatörvényről. Az elemzés főbb pontjaival egyetértek, a következtetések dolgában úgy látom hogy az újságíró egy kicsit optimistább, mint én. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy a szerző már a bevezető sorokban leírja, hogy „A jogszabály valóban több sebből vérzik“. Majd így folytatja: „ám védhető, sőt üdvözlendő elemei is akadnak“. Aztán pontról pontra végigelemzi a törvényt. Az cikk azt sugallja, hogy a vágyálmok helyett inkább mentsük a menthetőt. Igen, valahogy így lehetne/kellene „kifarolni“ a médiatörvény zsákutcájából. Arcvesztés nélkül, Európai módon. Jól kommunikálva, elegánsan. Kipirosodva, asztalt verve nem megy. A legkisebb rossz az lesz, hogy nem fognak kedvelni minket.

Sine ira et studio üzenem hát pesti barátaimnak, fontolják meg jól ezt a dolgot. És legyen már vége a gyűlölködésnek. Hagyják végre abba a sárdagasztást és sárdobálást. Mert a végén mindenki nagyon koszos lesz. Leginkább Magyarország.

És ha pesti barátaink önmagukra nem gondolnak, akkor legalább gondoljanak ránk. Mert  nekünk, kisebbségieknek mindenképpen egy szép, mintaként is vállalható Magyarországra van szükségünk, ha meg akarjuk őrizni magyarságunkat.

2 Comments

2 Reader’s Comments

  1. Papanek Dani

    Ez a kényszer!
    Szomorú idők jönnek most,

    “Lakóhelytől függetlenül minden magyar állampolgár megkaphatja a választójogot a kormánytöbbség elképzelései szerint, jelentette be Kövér László a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán. Végre! Azt hittem már sohasem jön el a tiszta beszéd ideje. Me… ”

    Kényszer pályára került az EU és nagytőke.
    Nem húzhatja sokáig az időt, meg kell, buktassa a kormányunkat, bedöntve a forintot.
    Vagy Orbán kormány lángba borítja KÖZÉP EURÓPÁT.
    És szétveri a közösséget.

  2. Kedves Dani! Félelmetes a hozzászólásod!
    Kedves Péter! Nekem csak Trianon kitörlése az időből járt a fejemben, de abszolút jogos az a gondolat, hogy az én nyugdíjjamra már nem lesz pénz és ez is egy motiváció. Mégis minimum ízléstelennek tartm, hogy a határontúliak hazavágyását bármilyen politikai célra felhasználják! Üdv! Karo

Írja meg véleményét!