Egy Dél-Szlovákiában működő magyar klub vezetői február végén beszélgetésre hívták meg Révkomáromba Gyurcsány Ferencet. Az aktuális problémák megtárgyalása mellett a 2004-es népszavazásról is meg akarták őt kérdezni, hisz a magyar választók többsége épp Gyurcsányék negatív kampányának hatására utasította el a kettős állampolgárság megadását a külhoni magyaroknak.

Az est szervezői olyan embert ültettek le az asztal túlsó oldalára, aki azóta már felvette a magyar állampolgárságot. Úgy gondolták, hogy így mind Gyurcsány Ferencnek, mind Boldoghy Olivérnek teret biztosítanak arra, hogy kifejthessék álláspontjukat, majd  vitatkozzanak egymással, úgy, ahogyan ez Európa civilizáltabb régióiban szokás.

Csakhogy Szlovákia déli régiói az utóbbi időben nem kedvelik az európai szokásokat. Főleg akkor ignorálják az európai hagyományt, ha nemzeti „sorskérdések“ megtárgyalásáról van szó. Mert már a kisebbségi magyarok is megtanulták, hogy nemzeti „sorskérdések“ megtárgyalásánál nincs helye a beszélgetésnek. Sorskérdésekre csakis magyaros, karakán válaszokat szabad adni. Például jól odavágni, oszt kuss! Úgy, ahogyan azt a pesti politikusok javasolják.

„Vagy velünk vagytok, vagy ellenünk“, harsogják odaátról. „Gyáva népnek nincs hazája! Hazátlanokkal és hazaárulókkal meg nincs mit tárgyalnunk“ , folytatódik az anyaországi verdikt.

Nos, ehhez az utasításhoz tartották magukat azokhoz az extrém csoportosulásokhoz tartozó kisebbségi magyarok is, akik agresszív ellenlépésekkel fenyegetőztek, ha Gyurcsány mégis ellátogatna Komáromba. Egyikük megfogalmazása szerint, „Gyurcsánnyal nem tárgyalni kell, hanem likvidálni kell őt“:

Ezek után a rendezők inkább lemondták a klubestet. A nemzeti „sorkérdéseket“ inzéző bizottság tagjai meg dörzsölhették a tenyerüket. Egy újabb lépést tetek a kisebbség a radikalizálódása felé.

xxx

Merthogy nemcsak Erdélyben radikalizálódik a magyar kisebbség ( lásd Parászka Boróka: Autonómiatüntetés után Magyar Narancs 2013. március 21.), hanem a Felvidéken is. Az ember úgy gondolná, hogy mindez a Jobbik fokozódó aktivitásának köszönhető, amiben van némi igazság, hiszen a magyar protonáci  párt vezetői egyre gyakrabban látogatnak Szlovákiába, ahol a Magyar Közösség Pártjának (MKP) legfelső vezetőjével is tárgyaltak már. Emellett a Jobbik az elmúlt időszakban hét dél-szlovákiai városban hozott létre regionális központot, szoros kapcsolatot alakított ki a Selye Egyetem hallgatói önkormányzatával és az MKP Via Nova elnevezésű ifjúsági szervezetével is. Ehhez persze a szlovákiai magyar politikai elit és az értelmiségiek hallgatólagos beleegyezése illetve passzivitása is kellett.

De a radikalizálódásra felhívó üzenetek java mégiscsak a magyar kormánykörök házatájáról érkezik, persze furcsa áttételeken keresztül.

xxx

Legutóbb például Martonyi János külügyminiszter a román Digi24 hírtelevízióban azt nyilatkozta, hogy „Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása …. olyan képtelenség, hogy nem is kíván reagálni rá“.

Az interjú után egy rövid, ironikus cikk jelent meg az Orbán Viktor által melegen ajánlott Demokrata című hetilapban. A cikkíró kioktatta a magyar külügyminisztert, hogy „Erdély visszacsatolása éppen úgy nem képtelenség, mint egy levágott végtag visszavarrása“.  A cikkíró szerint a külügyminiszter ilyen reagálás helyett inkább „otthon maradhatott volna mondjuk influenzára hivatkozva“. Martonyi úrnak az ilyen nyilatkozatok helyett azt kellett volna mondania, „amennyiben nem önmagát, hanem a magyar külpolitikát képviseli, hogy Erdély visszacsatolása időben ma nagyon távolinak tűnik“. Különben is, ma már mindenki tudja, hogy „nem, érdemes a románoknak gazsulálni…. Erővel ugyanis erőt kell szembeállítani“ fejezi be a külügyminiszter kioktatását a lap BA szignóval jelzett főszerkesztője. (Demokrata 2013. március 13)

Két héten keresztül vártam a külügyminiszter úr tiltakozására, vagy valamilyen más reagálásra, mindhiába. Közismert dolog, hogy BA úr nemrégen az Echo TV-ben Széles Gábort bírálta, aminek köszönhetően már másnap kipenderítették őt a tévéből. És BA úr egy szóval sem reagált erre a megalázó döntésre.

Mostani írásával kapcsolatban  tehát az valószínűsíthető, hogy

1. Széles Gábor pozíciója sokkal erősebb, mint Martonyi Jánosé,

2. a cikkben megfogalmazott dorgálást a legfőbb helyen hagyták jóvá.

Az 1. sz. állításhoz nincs mit hozzáfűzni, a 2. sz. állítás viszont újból megerősíti azt a feltevést, hogy a Demokrata szerkesztői nem vaktában lövöldöznek. Hiszen mögöttük áll az egész Békemenet (BA úr a Békemenet egyik fő szervezője), és a töltényeket meg egyenesen a „vezénylő tábornok“ környezetéből kapják.

Ezért az sem volt véletlen, hogy a következő lapszámban (2013. március 20.) Pozsonyi Ádám az „igazságos határok“ meghúzásával kapcsolatban már úgy fogalmaz, hogy „Teljesen lényegtelen, hogy hány magyar él Kassán, Munkácson, vagy Nagykárolyban. Az „igazság“ a teljes Kárpát-medence. A többi az erőviszonyoktól meg az akarattól függ.“

Vagyis a jól ismert magyar felsőbbrendűség eszméjéhez újra odailleszkedik a múlt század harmincas éveinek revansista szóhasználata. Egyre gyakoribb a „butatótozás“, egyre hangosabban szól a „Vesszen Trianon!“ és  a „Mindent vissza!!“

Ha napjainkban négy-öt magyar összehajol, akkor már nem a „Krasznahorka büszke vára“ vagy az „Ott ahol, zúg az a négy folyó“ kezdetű, soft-irredenta  dalokat éneklik, hanem a „Legyen úgy mint régen volt“ kezdetű nótát, mely arról a csodálatos múltról ábrándozik, amikor még minden a „helyén volt“, és a magyar embert „mind az oláh, mind a német, mind a tót“ tisztelettel  megsüvegelte.

Tudom, hogy magyarországi olvasóim ezt a problémát nem érzik olyan élesen, mint a belpolitikai gondokat. De a kisebbségiek egy részénél ez a durva nacionalizmussal fűszerezett revansizmus nagyon komoly szerepet játszik. Ennek hatására kerül fel egyre több Nagymagyarországot ábrázoló térkép a kocsmák falára, ezért tűnik fel egyre több árpádsávos lobogó a focimeccseken és a tüntetéseken, és ezért fogalmaz egyre radikálisabban a fiatalság egy része is.

És persze ezért nehezebb párbeszédet folytatni a szlovákság képviselőivel.  És ezért értékeli egyre negatívabban a külföld Magyarországot, hisz ma már Berlinben és Brüsszelben is ismerik a kettős beszéd megfejtésének kulcsát.

Mert miközben Orván Viktor és Robert Fico (két éve még O.V. és Basescu)  kart karba öltve  bizonygatják, hogy mindern a legnagyobb rendben van a két nép között, a Fidesz holdudvar képviselői jól érthető füstjeleket küldenek a Kárpát-medence magyarságának a harc folytatásáról.

És a kisebbségben élők tízezrei veszik is ezt a jelzést. Ámde ha ma lennének Magyarországon országgyűlési választások, akkor a választásra jogosult kisebbségiek döntő többsége mégiscsak Orbán Viktorra, és a… Jobbikra szavazna  (ha lehetne). Viktorra azért, mert ő a Viktor, a Jobbikra pedig azért, mert a Fidesz „megoldási“ javaslatait már kevéssé radikálisnak találják.

Miután a Fidesz vezetői megérezték, hogy a kisebbségi magyarok lassan elfordulnak tőlük, áttértek a jól ismert duplafenekű beszédre, hogy bebizonyítsák, semmivel sem maradnak el a Jobbik mögött.

xxx

Mindezek után már jobban érthető az a gyanakvás, amelyik mind a román, mind a szlovák politikában fellelhető a magyarokkal kapcsolatban. Ezért van az, hogy a románok a területi autonómiát, a szlovákok pedig a kettős állampolgárságot tartják az elszakadás első lépcsőjének.

Ámde jelen esetben nem a sokszor emlegetett „túlzott szlovák (román) érzékenységről“ van szó, melyet a pesti politikusok oly szívesen és lesajnáló módon szoktak emlegetni, hanem jól megalapozott bizalmatlanságról.

No comments

Írja meg véleményét!