Hunčík Péter döbbenten olvasta a Bródy Sándor Alapítvány levelét: Határeset című regényéért idén neki ítélték a legjobb első kötetes prózaírónak járó díjat. A dunaszerdahelyi pszichiáter-író tréfálkozva válaszolta a levélre: nem lett volna jobb két harmincast kitüntetni – egy majdnem hatvanéves helyett? Ő a rangidős a legígéretesebb pályakezdő magyar írók közt. Azt mondja, egész életében erre a könyvre készült. SÁNDOR ZSUZSANNA írása a 168 Órában.

Hunčík Péter már hozzászokott ahhoz, hogy a fontos dolgokra olykor sokáig kell várni. Édesapja kétszer is megszerezte a jogi diplomát, de csak hetvenévesen kezdhetett el ügyvédként praktizálni. Az emberi sors a történelem paródiája. Főleg annak, aki a Felvidéken élte túl a huszadik századot.

A Hunčík család az Ipolyságban élt. E terület valamikor a Magyar Királysághoz tartozott, Trianon után meg a Csehszlovák Köztársasághoz. Később, az első bécsi döntéssel viszszacsatolták az anyaországhoz. Horthy katonái az Ipolyságba vonultak be először 1938-ban. A felvidéki fiúkat aztán besorozták a magyar hadseregbe, és vitték őket az oroszok ellen harcolni. Hunčík Péter édesapja is magyar állampolgárként indult a frontra. Amikor ’46-ban visszatért Felvidékre, újra Csehszlovákiában találta magát. De őt csak az érdekelte, hogy végre elkezdhesse ügyvédi pályáját. Diplomáját a pécsi jogi karon szerezte, ám a csehek nem

Valamikor a hetvenes években
.

fogadták el. A férfi „különbözetit” tett, és másodszor is jogásznak avatták. Csakhogy 1948-ban hatalomra kerültek a kommunisták, s a kétszeres jogi doktor Hunčík papa a téeszben kapott munkát. Csak a rendszerváltáskor bocsátották meg neki, hogy Horthy bakája volt. A „boldog pályakezdő” tíz évig, nyolcvanéves koráig gyakorolhatta ügyvédi hivatását.

Családi asztal

Fia, Hunčík Péter nemcsak az ő alakját formálta meg családregényében. Nagymamája szlovák evangélikus volt, a nagypapa magyar katolikus, aki Pesten, Gerbeaud-nál tanulta a cukrászmesterséget. Az Ipolyságban nyitottak cukrászdát. Esténként vendégül látták a rokonokat, barátokat:
a helyi zsidó kereskedők német atyafiakkal kártyáztak. A családi tölgyfa asztalnál nem létezett etnikai konfliktus.

Ebben a szellemben nevelkedett Péter. De már óvodai „karrierjét” kettétörte a történelem. Ötéves volt, amikor 1956-ban kitört a forradalom Pesten. A Szabad Európa Rádióban hallották otthon: Amerika hamarosan megsegíti a magyar fölkelőket. A kisfiú szaladt az oviba, lelkesen újságolta: leszámolnak a kommunistákkal! Az óvó néni elsápadt: kitelepítettek lakásában élt, az apja partizán volt. Másnap azt üzenték a Hunčík szülőknek: „Amíg Magyarországon nem fejeződnek be a harcok, jobb, ha Peti otthon marad.” A nagycsoportos „szilenciuma” 1957 januárjáig tartott.

Péter az Ipolyságban végezte iskoláit, orvosnak készült. Gimnazista volt, amikor ’68-ban Prágában is „kitört a forradalom”. Dubček elnök emberarcú szocializmust hirdetett, ám arról, hogy ez mit jelent, mindenki mást gondolt. A csehek rendszerváltást akartak, a szlovákok leszámolni a magyarokkal, és függetlenedni a csehektől. A felvidékiek a kisebbségi sorstól akartak szabadulni, és sokan a Trianon előtti határokról álmodoztak. Péter épp az iskola felé tartott osztálytársaival, amikor bedübörögtek a tankok. A magyar fiú csak bámulta a megszálló magyar katonákat. Nem értette, miért kiabálják: „Jöttünk felszabadítani titeket.”

Aztán bevonultak a szovjet „testvéri” páncélosok is.

Nem voltak véres megtorlások. Dubčeket török nagykövetként „melegebb éghajlatra” küldték, a felkelésben részt vevőket kirúgták a pártból. De azért nem úszta meg ilyen olcsón lázongását a nép. Kinevezték az új elnököt, Husák elvtársat, aki „normalizációs” programot vezetett be: kemény diktatúrát, rendőrállamot.

Veszélyes alakok

Hunčíkot akkoriban vették föl az orvosira, a kollégiumban szlovákiai magyar írókkal, értelmiségiekkel lakott. Az ő hatásukra kezdett maga is verseket, novellákat írni.

Orvosi diplomája megszerzése után inkább dramaturg lett a komáromi színháznál. Korhely életet élt, mint minden, füstös kocsmában búsongó kisebbségi. Pálinkagőzben viccelődtek: a kelet-európai értelmiség előtt két út áll. Az egyik az alkoholizmus. A másik járhatatlan.

Hunčík egyik színházi premierje után illumináltan baktatott hazafelé. Épp aznap avatták fel egy antifasiszta hős szobrát a pártház előtt. A pityókás író a talapzaton heverő koszorúkat a „hős” nyakába aggatta. Alig ért haza, máris jöttek érte a rendőrök. Antifasiszta emlékmű meggyalázásáért hét évet is kaphatott volna. Fél évig volt fogdán. Szabadulásakor az ügyész elmondta neki: másokkal együtt „preventíve” gyűjtötték be.

A “testvéri tankok”
.

A belügyisek az államelnök beiktatására készültek 1980 őszén. Úgy tervezték, ha tiltakozások lesznek Gustav Husák újraválasztása miatt, lejáratják az ellenzéket a nyugati média előtt. Bemutatják a BBC-nek, miféle züllött, veszélyes alakok ezek. Mint például Hunčík, aki meggyalázta az antifasiszta szobrot. De mivel a népi megmozdulás elmaradt, a politikai foglyokat elengedték.

Hunčík az Irodalmi Szemle munkatársa lett. Amikor a párt két magyar költőt kirúgatott a szerkesztőségből, az írótársak megfogadták: addig nem publikálnak, amíg barátaik vissza nem kerülnek a laphoz. A fogadalmat mindenki megszegte, kivéve Hunčík. Elege lett a cenzúrázott irodalomból, visszament orvosnak.

Mindig a pszichiátria érdekelte, de „koszorús múltja” miatt nem engedték szakmai továbbképzésre. Sőt. Büntetésként falusi körorvosnak rendelték ki. Mentőzni kezdett. Feltűnt neki, hogy szinte minden ügyeleti napra akad egy magyar öngyilkos.

A felvidékiek közt sokkal gyakoribb a szuicídium, mint a cseheknél, szlovákoknál. Kutatni kezdte az okait, ebből írta pszichiáteri szakdolgozatát. De addig még nyolc évet kellett várnia: 1988-ban kapta meg elmegyógyász-oklevelét.

Abban az évben, a Csehszlovák Köztársaság hetvenedik évfordulóján a magyar értelmiségiek – köztük Hunčík Péter is – kiáltványban bírálták a Husák-rezsimet. Egyre több felvidéki látta be: nem a kisebbségi kérdés a legfontosabb. Előbb egy szabad, demokratikus társadalmat kell megteremteni.

1989 novemberében Hunčík és magyar baráti köre születésnapi bulit tartott az egyik író lakásán. Valaki felvetette: mi lenne, ha pártot alapítanának. „Meg vagy őrülve?” – néztek rá a többiek. Mégis létrehozták a szabadelvű Magyar Független Kezdeményezést. Biztosak voltak abban, hogy lehallgatják őket, s legközelebb a rendőrőrsön fognak találkozni. De fordult a történelem. Amikor Hunčík a találkozó után hajnalban autóba ült, döbbenten hallotta a rádióban: Prágában pár órája hatalmas tüntetések voltak.

A Magyar Független Kezdeményezés a rendszerváltás első demokratikus szervezete lett Csehszlovákiában.

Advertisement

Csehek, szlovákok

Kitört a bársonyos forradalom. Hunčík Péter akkoriban már Dunaszerdahelyen rendelt pszichiáterként. Szabadságot vett ki, hogy Prágába menjen. Szlovák kolléganői biztatták: „A mi szabadságunkat is vívja ám ki, Péter!”

Az első szabad választásokon a Magyar Független Kezdeményezés közös listán indult a Nyilvánosság az Erőszak Ellen nevű szlovák szervezettel. A magyar–szlovák szabadelvű koalíció bejutott a parlamentbe, és azonnal rengeteg ellenséget szerzett magának. A három másik magyar párt csak egymással volt hajlandó szövetkezni. Egyik képviselőjük, Csáky Pál történelmi bűnnek, árulásnak nevezte, hogy Hunčíkék „lepaktáltak” a szlovákokkal.

De a haragot Budapestről is szították. Hunčík egy konferencián összetalálkozott régi ismerősével, aki közben az Antall-kormány tagja lett. Péter kitárt karral üdvözölte, de az MDF-es politikus elfordult: „Ne haragudj, mi már más bandához tartozunk.”

Hunčík Felvidéken létrehozta a Márai Sándor Alapítványt. Ők másképpen gondolkodtak a magyar–magyar viszonyról. Úgy vélték, a határon túliak nem alárendelt „gyermekei” az anyaországnak. Egyenrangú partnerként kellene kezelnie őket.

Bár a budapesti politikai elit nem kért Hunčík Péter nézeteiből, Václav Havel kérte fel 1990-ben tanácsadójának.

Hunčík javasolta a cseh elnöknek: rendezni kellene a két ország közötti történelmi konfliktusokat. Például a Beneš-dekrétumok ügyét. Havel megígérte, ha a helyi magyar parlamenti pártok megegyeznek egy közös törvényjavaslatban, azt az országgyűlés elé viszi. A magyar képviselők meg is fogalmazták javaslataikat, például hogy Havel Csehszlovákia nevében kérjen bocsánatot a magyarságtól a Beneš-dekrétumok miatt. Úgy tűnt, teljes az egyetértés. De az utolsó tanácskozásukon Duray Miklós kijelentette: „Nem a csehek, hanem a szlovákok telepítettek ki minket. Vagyis nem a cseh elnöknek kell bocsánatot kérnie tőlünk, hanem a szlovákoknak.” Hiába magyarázták Hunčíkék, hogy Havel az egész ország elnöke – akkor Csehszlovákia még egy állam volt –, Duray hajthatatlan maradt. Nem került parlament elé a „Beneš-kérdés”.

Formai hiba

Hunčík ’92-ben Havel tanácsadójaként utazott ki Amerikába egy nemzetközi médiakonferenciára. Azt elemezték, hogy a jugoszláviai polgárháborúban mekkora szerepe van a helyi televíziók gyűlöletkampányának. Hunčík is felszólalt, beszédét azzal zárta: a közép-európai konfliktus terjedésének megelőzésére a régió közös kulturális értékeit bemutató, többnyelvű televíziót kellene létrehozni. Előadása után a BBC nyugalmazott igazgatója megkérdezte tőle: kész is már a tévé tervezete? Persze! – vágta rá Hunčík, s ígérte, pár nap múlva átadja a koncepciót. De semmiféle terv nem volt, úgyhogy Hunčíknak egy hétvége alatt kellett megírnia. A BBC-snek tetszett az anyag: „Pozsonyban hamarosan elindulnak a magán-tévécsatornák. Miért nem pályáztok ott?”

Hunčíkék indultak a szlovák televíziós pályázaton, és nyertek. Amerikai támogatást kaptak Soros Györgytől, Mark Palmertől. Majd jöttek a ’92-es választások, és Mečiar lett a kormányfő. Hamarosan értesítették Hunčíkot: nyertes pályázatukban utólag formai hibát találtak, és érvénytelenítették.

De a pszichiáter nem adta fel. Következő évben a csehek tévétenderén indultak, ott is nyertek. Koncepciójuk nem változott, az amerikai befektetői kör viszont igen. Amikor Hunčík lelkesen sorolta terveit a tengerentúli főnöknek, az csodálkozva nézett rá: „Negyvenmillió dollárt fektettünk a tévébe. Csak nem gondolod, hogy ilyen témákkal megtérül a pénzünk? Szórakoztató kereskedelmi csatornát kell csinálni!” Hunčík azonnal le akart mondani. De a pályázó társaság egyik tagja azt javasolta, őt válasszák meg elnöknek. És ha beindul a tévé, visszacsempészik a közéleti tartalmakat. Így jött létre a Nova, amely Közép-Európa egyik legsikeresebb bulvártévéje lett.

A Hunčík-féle koncepcióból semmi nem valósult meg benne. A pszichiáter aztán eladta televíziós tulajdonrészét. Médiaálmai szertefoszlottak, viszont gazdag ember lett. Dunaszerdahelyen magánrendelőt nyitott. Rendbe hozatta a helyi zsinagógát, saját pénzből teremtette meg a Fórum Kisebbségkutató Intézetet.

Mint a legtöbb szlovákiai magyar, ő is tragédiaként élte meg Csehszlovákia kettészakadását 1993-ban. Mindig a cseheket tartották toleránsabbnak. Az egykori Magyar Független Kezdeményezés idővel párttá alakult, beolvadt a Magyar Koalíció Pártjába. Amely ’98-ban kormányra került. Az MKP vezetői Duray Miklós és Csáky Pál lettek. Hunčík nem lépett be közéjük.

Inkább a Márai Sándor Alapítvány élén országos vizsgálatokba kezdett: a többség és a kisebbség viszonyának érzelmi zavarait mérték fel. Konfliktuskezelő tréningeket tartottak polgármestereknek, papoknak. Az ő településeiken is volt viszály szlovákok és magyarok között.

Csalfa emlékezet

Dunaszerdahelyen, a Márai Sándor Alapítvány Nyitott Európáért díjának átadásán
.

Ám a romák helyzete romlott. Hunčík nekik is képzéseket szervezett: városvezetők, orvosok mellé kerültek volna asszisztensként. A cigányok segíthettek volna a helyi etnikai konfliktusok kezelésében. Csakhogy a kormány nem fogadta el a Márai-alapítvány által kiadott oklevelet. Pedig akkor még Csáky Pál volt a miniszterelnök-helyettes, a szociális tárcát is honfitársa vezette. Hunčíkot felháborította, hogy a magyarokban semmi empátia nincs a még nehezebb sorban élő romák iránt. Amikor kiderült, hogy a náluk tanult több mint ötszáz cigány nem fog tudni elhelyezkedni, a pszichiáter felszámolta az alapítványt.

Külföldre utazott, Izraelben, Írországban, Azerbajdzsánban tartott konfliktuskezelő tréningeket. Mindenhová elment, ahová hívták. Magyarországról nem volt érdeklődés.

Ötvenedik születésnapját 2001-ben Szlovákiában töltötte. Leltárt készített az éveiről, és az „egyenleget” hiányosnak találta. Leginkább a félbehagyott írói pálya miatt bánkódott. Barátai nyugtatták: „Annyi szép dolog történt veled. De ami nem lett belőled, azt ne erőltesd. Azt most már le kellene zárni.” Hunčík meg is fogadta, hogy örökre lemond az írásról. Különös megkönynyebbülést érzett. Hazament, majd minden erőlködés nélkül, lazán és felszabadultan elkezdett írni.

Regényébe egy évvel később fogott bele, amikor meghívták az egyik kanadai egyetemre politikai pszichológiát tanítani. Éjjelente szobája ablakából nézte a fagyos ottawai utcákat. A szállongó hópelyhek között egyszer csak megelevenedtek a múlt képei. Látta maga előtt a szülőfaluját, felrémlett neki, mennyire fájdalmasan érintette gyerekkorában, amikor rádöbbent: az ő nevét nem lehet leírni magyarul, mert nincs az ábécénkben č betű. Kisfiúként járta a temetőt, betűzgette a századfordulós öreg fejfákat: Rhiagyelszky, Scseutath, Hopfinger, Zanoletti, Habzsuda. Nem értette, neki miért nincs ilyen szép magyar neve…

„Milyen csalfa is a történelmi emlékezet” – mosolyodott el magában az ottawai hotelszobában. Aztán nekifogott, hogy megírja személyes huszadik századát. A Határeset című regényét öt évig írta.

Hunčík Péter a Bródy Sándor-díj mellett arra a legbüszkébb, hogy díszpolgárnak választották az Ipolyságban. Jelenleg a Bugár Béla vezette magyar–szlovák Híd Párt tanácsadója. Ma is azt vallja: az együttműködésen kívül nincs más út nemzetek és nemzedékek előtt.

2 Comments

2 Reader’s Comments

  1. “díszpolgárnak választották az Ipolyságban”
    Talán – Ipolyságon ?

  2. “díszpolgárnak választották az Ipolyságban”
    Talán – Ipolyságon ?

    +1

Írja meg véleményét!